IPv6 alapok

0. rész: Bevezető

World_IPv6_launch_logo.svg

Te mikor találkoztál először ezzel az IPv6-tal? Úgy értem: magával a kifejezéssel. Mikor hallottad először?

Én még az egyetemen, a 2000-es évek elején, ahol a hálózatos tárgyat oktató előadó mesélt nagy elánnal ilyenekről:

„Az IPv4 címek pár éven belül elfogynak”

„Az IPv6 a jövő”

„Az IPv6-tal a Föld minden négyzetcentiméterére sok-sok (persze itt egy jó nagy számot mondott, amire bocs, de nem emlékszem) cím fog jutni.”

Ez utóbbinál csak néztem ki a fejemből és arra gondoltam: „Mégis miért kéne minden négyzetcentiméterre ilyen sok cím?” 2000 körül valahogy elképzelhetetlen volt, mire is kéne ilyen sok cím, persze akkor még szó sem volt okostelefonokról és állandó online jelenlétről.

Az egyetem után nem hálózatos témákkal foglalkoztam, legközelebb akkor kerültem kapcsolatba a hálózatokkal, amikor 2006-ban egy internet szolgáltató cégnél kezdtem el dolgozni. Meglepve tapasztaltam, hogy még mindig azokkal az IPv4 címekkel dolgozunk, amiknek már addigra az előadói jóslat szerint el kellett volna fogyniuk. Ráadásul ha új IPv4 címekre volt szükségünk, akkor tudtunk vásárolni!

Azóta eltelt 11 év és még mindig többnyire IPv4 címekkel dolgozunk! Ugyanakkor ezek a címek igencsak fogyóban vannak, így most már tényleg küszöbön van a teljes átállás az IPv6-ra. Ennek mostanra a feltételei is teljesültek:

  • Ma már minden jelentős desktop és mobil operációs rendszer támogatja
  • Egyre több otthoni-, vagy kisvállalati célra szánt hálózati eszköz támogatja
  • A nagyobb weboldalak már elérhetők IPv6 alapon
  • Van már itthon is olyan internet szolgáltató, aki a felhasználóinak IPv6 címeket ad!

Szóval legfőbb ideje, hogy mindenki, aki hálózatokkal foglalkozik, az el kezdjen foglalkozni az IPv6-tal, a használattal, a kihívásokkal. Most még időben vagy! Az indulásban segít ez az ingyenes sorozat, ami a következő részekből áll:

  • 1. rész (március 21.-től elérhető): Az IPv4 címek fogyásával már a ’80-as évek vége óta riogatnak. Mégis miért tartott a fogyás több, mint 20 évig? Milyen technikákkal lassították a fogyást? Egyáltalán már elfogytak e a címek? Erről fog szólni az első rész.
  • 2. rész (március 23-tól elérhető): az IPv6-nál a címzés a legnagyobb újdonság, az eddigi kb 4,3 milliárd cím helyett 3,4*1038 darab cím áll rendelkezésre. Hogyan alakulnak az új címek? Ezekre kapsz választ a második részben, illetve megismerhetsz egy speciális IPv6 címet, amivel azonnal elkezdhetsz IPv6-ot használni a MikroTik routereden.
  • 3. rész (március 24.-től elérhető): amióta van IPv6, azóta lényegében két Internet létezik és a kettő közötti átjárás nem is olyan egyszerű. Ezekkel a kihívásokkal foglalkozunk dióhéjban, illetve megismertetlek a többi IPv6 cím fajtával és azzal, hogy miben más az alhálózatok kezelése.

Tarts velem ezen a héten és megmutatom a legfontosabb alapokat!

Ha ezt elolvastad, akkor minden bizonnyal érdekel az IPv6 világa!

Ha még emelett MikroTik-ezel is, akkor neked szól a legújabb MikroTik Certified képzés, az MTCIPv6E.

Az első MTCIPv6E oktatásomra 2017 áprilisában kerül sor! Kattints ide, vagy a logóra a részletekért!

mtcipv6e

Az MTCIPv6E oktatáson való részvétel és a vizsga előfeltétele, hogy legyenek MikroTik alapismereteid, ezeket a következő alapozó oktatáson tudod megszerezni. Részletek ide, vagy a logóra kattintva!

mtcna