Vissza az ingyenes tartalmakra

Új sorozat indul a mindenamimikrotik.hu-n a changelog összefoglaló, amiből hónapról-hónapra megtudhatod, hogy milyen főbb változásokat rejt a RouterOS legfrissebb kiadása az előzőekhez képest. Az első részben két verzióval is foglalkozok, ráadásul az egyik a még meg nem jelent, 6.43-as verzió.

6.42

Ez a verzió már hónapok óta elérhető, több bugfix és készült már hozzá. Azért hozom most mégis elő, mert van benne egy fontos változás, amivel kapcsolatban még most is sok kérdést kapok. Nevezetesen: megváltozott a firmware verzió számozása. Eddig egy olyan verziószámozás volt, aminek nem volt köze a RouterOS verzióhoz. Első ránézésre még szakavatott szemmel is nehéz volt megmondani egy firmware verzióról, hogy az most régi, vagy új. Talán emiatt került be korábban a factory firmware mező a System menü Routerboard pontjába, de valljuk be: ebből még ugyanúgy nem lehetett ránézésre megmondani a firmware korát.

Szerencsére a 6.42-től kezdve a firmware-ek és a RouterOS verziószámozását összhangba hozták, így könnyebben dönthetjük el majd a jövőben, hogy mennyire régi a firmware, kell e frissíteni. Ennek viszont az a hozadéka, hogy a firmware-ek verziószáma jó nagyot ugrott: pl. 3.x-ről, 6.42.x-re.

6.43

„Hé, ez még meg se jelent” Ez igaz, de amikor ezeket a sorokat írom, éppen két hetes szabadságra készülök és remélhetőleg ebben az időszakban meg fog jelenni az új RouterOS. Az RC kiadások changelogját megnézve az alábbi változások rajzolódnak ki:

  • btest változás: ha autentikáció is van, akkor egy 6.43-ast futtató router és 6.43 előttit futtató router nem fog tudni egymással btest-re szóbaállni.
  • átdolgozott DDNS: a frissítés után egy DDNS ki- és bekapcsolás javasolt
  • Az IP->Cloud menüpont IPv6 támogatást kap.
  • API belépés változás: ha használsz olyan külső szoftvert, ami az API-n keresztül kommunikál a RouterOS-sel, akkor frissítés előtt győződj meg arról, hogy ez a szoftver fel van e készítve az új belépési módra!
  • Legalább 3.15-ös Winbox kell hozzá. Töltsd le a jelenlegi legfrissebbet innen: https://download.mikrotik.com/routeros/winbox/3.16/winbox.exe
  • További belépési mód változások: Ha MAC-Telnet-elni szeretnél egy routerből a másikba és az egyiken legalább 6.43 fut, akkor a másikon is legalább annak kell lennie! Ugyanez igaz a ROMON esetén
  • backup: nem fogja titkosítani a backup fájlt, ha nincs jelszó megadva. Ezzel remélhetőleg megoldódik a „véletlenül belekattintunk a jelszó mezőbe és úgy backup-olunk, aztán meg nem lehet visszaállítani” probléma.

Valószínűleg a 6.43 újdonságaira még a megjelenés után visszatérünk, mert az RC-k changelog-ja szerint készül még néhány újdonsággal a MikroTik.

Vissza az ingyenes tartalmakra